Csak te vagy felelős!

Hárítunk, okolunk, más szavaitól, mások igazságától tesszük függővé lépéseinket. És nem fogjuk fel, hogy senki, de senki nem hoz helyettünk döntést, minden a mi döntésünk. Még akkor is, ha azt mondom, hogy a párom hoz döntést, én már meghoztam a magamét, méghozzá úgy döntöttem, hogy a másikra bízom a döntést és alárendelem magam annak. Ezek után nem okolhatom semmiért. Ha rossz egy házasság, ha rossz egy munkahely, ha nem érzem magam jól bőrömben, senki nem fog kirángatni minket a nekünk nem tetsző helyzetből.

Persze jönnek ilyenkor a kifogások, de az anyagiak nem engedik, a hitel, a gyerekek, mi lesz utána, és a félelem az ismeretlentől, az önbizalom hiánya máris visszalökött a trutyiba, ami lassan elemészt, lassan visz előre a halálig, és még lehet ott a végén sem jövünk rá, hogy elbasztuk.

Vannak ismerőseim, barátaim, akik azt mondták, hogy lesz, ami lesz, nem bírom tovább, és semmi háttérrel, albérlettel, gyerekkel kiléptek abból a kapcsolatból, ami már gyomorfekélyt okozott nekik. Vannak barátaim, akik a bizonytalan jövőért otthagyták a biztos munkahelyüket, mert már nem okozott kihívást, már belefásultak.

Tudod, ezek a bátor emberek lehet, hogy nem boldogok, de egy biztos, megadták maguknak a lehetőséget a boldogságra.

Ezek az emberek nem voltak túl büszkék ahhoz, hogy segítséget kérjenek, mert bármilyen megdöbbentő mindig van segítség, csak annyira makacsok és büszkék vagyunk sokszor, hogy nem, én aztán senkitől sem kérek segítséget!

Vagy annyira szerencsétlennek érezzük magunkat, annyira képtelennek a változtatásra (hogy ez miért alakult ki, az egy másik kérdés), hogy inkább szenvedünk, megszokjuk a rosszat. Már nem is érezzük tehernek a zsarnokot magunk mellet, vagy a napi 16 óra munkát (mert nem csak az a munka, amit a munkahelyünkön végzünk). Már fel sem tűnik a hátfájás, a visszerek a lábunkon, az elkényeztetett gyerekünk hisztije. Már fel sem tűnik, hogy a régi céljaink a boldogságra, a teljes életre, vagy az anyagi jólétre való törekvéseink a múlt homályába vesztek.

Pedig mindenkinek a seggéig ér a keze.

Na de jön az okoskodás, mert neki bezzeg szerencséje volt, mert neki könnyebb volt elindulni, mert ő megengedheti magának, mert neki van ideje, mert ő ott él, mert… mert… mert… És újra nem teszünk semmit. És abba bele sem akarunk gondolni, hogy azok az emberek miken mentek keresztül, hogy elérjék a céljaikat, hogy mennyi áldozatot hoztak, hogy mennyi felelősséget vállaltak, mert igen a szerencse is csak azok mellé tud állni, akik tesznek valamit.

És? Neked mások a lehetőségeid, igen lehet, neked a legszörnyűbb szakadékból kell felküzdened magad, neki meg csak a hegylábától kell elindulni. Vagy a másik fentről indul, de a zuhanás lehetősége felette lebeg.

Igen, van amikor szörnyű, de ha nem teszel semmit ellene, akkor nem is tud változni!

Ne okolj mást, ne hárítsd a felelősséget másra: ezt mondta az asztrológus, ezt mondta a főnök, ezt írta a kutató, ezt nevelték belém, ezek a lehetőségeim, a Mesterem ezt és ezt mondta…

Találd meg a saját igazságaidat. Találd meg a saját életed. Tegyél magadért.

Értsd meg, hogy csak és kizárólag Te vagy felelős magadért. Ha felnőtt ember vagy, ha nem vagy nyomorék (de még sokszor akkor is) tudsz változtatni.

Csak meg kell tenni az első lépést, és nem visszafordulni a legelső felmerülő akadálynál.

Nem mindig van szükség drasztikus megoldásokra, természetesen sokszor elég csak egy kicsit változtatni a magunk hozzáállásán, a nézőpontunkon, vagy csak egyáltalán felismerni a problémát, belátni, hogy van probléma és ennek tudatában változtatni. Pici apró dolgokban.

Egy fél óra pihenés, egy séta, egy kirándulás, egy könyv, egy ölelés, egy jó fürdő, egy kiadós veszekedés vagy bármi, amire szükséged van. Ismerd fel és tegyél érte. Ne a kifogást keresd, teremtsd meg a lehetőségét.

Ha megvan a cél, meg tudjuk találni azokat a lépéseket, amik elvezetnek hozzá.

K.O.