Az inga két végén

Ül egy ember az erdő szélén, szellő simogatja az arcát, eső mossa bőrét vagy a Nap pirítja. Áldja az eget, földet, harmóniában él az állatokkal. Jobb esetben más emberekkel is.

Nyilvánosan közzé teszi, mert megtalált örömét szeretné megosztani a világgal. Elmeséli, mert büszke rá, és lehet a tudatalattiban rejtőző kishitűség is kielégülést nyerhet: különb vagyok. Elhiszi, hogy ez a legjobb élet.

Ül egy ember a vagány autójában. A cabrió teteje lehúzva. Nem törődik az energiafogyasztással, szeli az utat, a napfény zúdul rá, miközben a szél süvít mellette.

Imádja ezt az érzést, szereti az autóját. Jobb esetben néhany embert is.

Kiposztolja, mert örömét szeretné megosztani másokkal, s ha néhányan irígykednek, akkor a tudatalattiban rejtőző kishitűség is kielégülést nyerhet: különb vagyok. Elhiszi, hogy ez a legjobb élet!

Ám nincs legjobb élet! Csak elme-baj van, aki KÜLÖNb akar lenni.

De kitől lennénk? Egymástól?

Olyan ez mintha a hangod nem tekintenéd a részednek, mert nem tetszik a dallama. Attól még hozzád tartozik. Utálhatod mindig, ha megszólalsz, biztosan jó érzés.

Annyira egységben vagyunk! Ha örülök neked, magamnak, az életnek örülök, ha haragszom rád, magamra küldöm azt az energiát, és a világra. Ha te teszed akkor is így történik.

Annyian sejtik már, hogy a régi rendszerek nem működnek! De ne essünk abba a hibába, hogy létrehozunk egy másikat, egy általunk, vagy csoportok által jobbnak véltet, de a régi

El-k ü l ö n- ülési minta alapján. Nem az a lényeg, hogy egy

-és kizárólag egy- jó utat találjunk.

Hiszen annyifélék vagyunk!

(Amúgy ki lát bele a másik ember eredetébe, amiért olyan-amilyen?)

Ha nem értjük a másikat, vagy nem értünk vele egyet, attól még ugyanolyan létjogosultsága van. Ha tetszik, ha nem.

Akkor nem jobb lenne harmóniába hozni magunkban, az Elfogadást, az Egységet?!

Mert ahhoz van lehetőségünk máris! Gyakorlat teszi a mestert!

Nem azt jelenti, hogy együtt kell ájtatoskodnom azzal, azokkal, amik számomra taszítóak vagy nagyon idegen a gondolkodásuk! Csupán arról, hogy belátjuk, helyük van a Nap alatt!

Mert, ha nem rezegtetjük át magunkon, öntudatlanul, nap mint nap, az ellenségesség, az elkülönülés érzését, akkor talán nem pusztítjuk ki közösen az emberiséget.

Legyen rengeteg út!

Hiszen minden EGYfelé jut!