Ül egy ember az erdő szélén, szellő simogatja az arcát, eső mossa bőrét vagy a Nap pirítja. Áldja az eget, földet, harmóniában él az állatokkal. Jobb esetben más emberekkel is.

Nyilvánosan közzé teszi, mert megtalált örömét szeretné megosztani a világgal. Elmeséli, mert büszke rá, és lehet a tudatalattiban rejtőző kishitűség is kielégülést nyerhet: különb vagyok. Elhiszi, hogy ez a legjobb élet.

Ül egy ember a vagány autójában. A cabrió teteje lehúzva. Nem törődik az energiafogyasztással, szeli az utat, a napfény zúdul rá, miközben a szél süvít mellette.

Imádja ezt az érzést, szereti az autóját. Jobb esetben néhany embert is.

Kiposztolja, mert örömét szeretné megosztani másokkal, s ha néhányan irígykednek, akkor a tudatalattiban rejtőző kishitűség is kielégülést nyerhet: különb vagyok. Elhiszi, hogy ez a legjobb élet!

Ám nincs legjobb élet! Csak elme-baj van, aki KÜLÖNb akar lenni.

De kitől lennénk? Egymástól?

Olyan ez mintha a hangod nem tekintenéd a részednek, mert nem tetszik a dallama. Attól még hozzád tartozik. Utálhatod mindig, ha megszólalsz, biztosan jó érzés.

Annyira egységben vagyunk! Ha örülök neked, magamnak, az életnek örülök, ha haragszom rád, magamra küldöm azt az energiát, és a világra. Ha te teszed akkor is így történik.

Annyian sejtik már, hogy a régi rendszerek nem működnek! De ne essünk abba a hibába, hogy létrehozunk egy másikat, egy általunk, vagy csoportok által jobbnak véltet, de a régi

El-k ü l ö n- ülési minta alapján. Nem az a lényeg, hogy egy

-és kizárólag egy- jó utat találjunk.

Hiszen annyifélék vagyunk!

(Amúgy ki lát bele a másik ember eredetébe, amiért olyan-amilyen?)

Ha nem értjük a másikat, vagy nem értünk vele egyet, attól még ugyanolyan létjogosultsága van. Ha tetszik, ha nem.

Akkor nem jobb lenne harmóniába hozni magunkban, az Elfogadást, az Egységet?!

Mert ahhoz van lehetőségünk máris! Gyakorlat teszi a mestert!

Nem azt jelenti, hogy együtt kell ájtatoskodnom azzal, azokkal, amik számomra taszítóak vagy nagyon idegen a gondolkodásuk! Csupán arról, hogy belátjuk, helyük van a Nap alatt!

Mert, ha nem rezegtetjük át magunkon, öntudatlanul, nap mint nap, az ellenségesség, az elkülönülés érzését, akkor talán nem pusztítjuk ki közösen az emberiséget.

Legyen rengeteg út!

Hiszen minden EGYfelé jut!

A Az inga két végén bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

A Oldódás és Kapcsolódás bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

Nem átvészelni kell. Élni vele. Igen tudom, sok kellemetlenségekkel jár. Új a helyzet mindenkinek. De mindannyiunknak van mit beépíteni az életébe, amire lehetőséget kaptunk. Látni fogjuk, mi minden elvész az életünkből és látni fogjuk azt is milyen jól megvagyunk nélküle. Figyeljünk kicsit arra, amit kaphatunk általa.

Amit máris leszűrhető, hogy a gyermekeink nagyfokú önállóságát kell elérnünk. Miért? Mert ha nem tanítjuk meg őket rövid távon a napjuk önálló szervezésére, „megesznek” bennünket. Nem tudjuk a saját munkánkat elvégezni, ha alárendelődünk a gyerekeink igényeinek kiszolgálóivá. Ehhez kell például a napirend. Képzeld el, hogy a napirend egy korlát a gyermek számára, amiben megkapaszkodhat. A tevékenységeket rendszerezi, ezzel felfoghatóvá és tanulhatóbbá teszi a gyerekeknek, mindamellett az időt is érzékelhetővé teszi a gyerekek számára. Ha a kezdeti időben jól korlátozol vele akkor a korlátból létrává válik a gyermeked számára. Balgaság azt hinni, hogy egy korlát csak problémákat okozhat. Felnőttként szembesülve velük, tévesen juthatunk arra a következtetésre, hogy csak bajt okoztak. De nem. Addig míg feleslegessé válnak, képesek menteni az életünket is. Szóval az önállósághoz nem baj, ha támogatjuk őket ötlettel, szabályokkal, a feladatok lépésekre bontásával. Sőt szükség is van rá.  De nem kell ragaszkodni hozzá a végtelenségig. Mindazon túl a gyerekek biztonságérzetét is nagyban növeli, ha nem kell állandóan döntéshelyzetbe kerülniük azzal, hogy választaniuk kell, és nem kell a mi pillanatnyi döntéseinktől sem függeniük.

Az önállóság esetén még egy fontos dolog az önálló játék. Tudja lekötni magát a gyerek önállóan, monitor nélkül. Fontos, hogy monitor nélkül, mert a flow élményhez tevékenység kell, a monitor pedig áltevékenységekkel szolgálhat. Nem baj, ha egy gyerek azt mondja, hogy unatkozom. Nagyon hasznos dolog az unalom. Tettekre késztet. Hagyjuk cselekedni belőle a gyereket. Élnünk kell a lakásban még napokig, nem csak hálni járunk haza és vendég sem valószínű.

Néhány szabályt meghoztunk mi is. Van napirendünk, amiben szerepel a közös reggeli és a szellőztetés is. Felváltva segédkeznek a gyerekek a konyhában, ami egyrészt feladat, másrészt kicsit páros idő. Szigorú monitor szabályok.  Önálló játékidő amikor nem lehet kétpercenként jönni, hogy anya. Kötelező friss levegő a kamaszoknak is. Stb.

Az önállóság megtanulása után a következő lépés a felelősség. Amit már el tud egy gyermek végezni önállóan, azért vállalja a felelősséget. Na nem az eredményéért, hanem az elvégzéséért. Nem győzőm hangsúlyozni nekik, hogy az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Tehát, aki csinál valamit az szükség szerint hibázik is. Tehát hibázunk. Mondhatnám azt is: aki csinál valamit az rosszul csinálja és akkor már minden felelősség lekerült a vállunkról, a „jól kell csinálni” felelősségéből, ami rendkívül felszabadító tud lenni. De a másik oldalra indulva a gondolatmenettel, akár arra is juthatunk, hogy aki csinál valamit, csak annak van esélye jól csinálni. Tehát, aki csinál valamit az már jól csinálja. Szóval erre indulva leverhetjük a vállunkról az én nem tudom jól csinálni felelősségét -ami szintén nyeremény.  Nem az a lényeg, hogy a tervek szerint haladjunk, hanem, hogy elinduljunk a tervek mentén és tudjunk rajtuk változtatni.

Milyen tervek? Mikor minden szétesik? A mindennapi tervek. A mai nap még megmaradt nekünk. Éljünk hát vele. Mivel fogalmunk nincs mi változik holnap, így szükségtelen hosszútávú terveken agyalni.

El is jutottunk a minőségi időhöz. Mert időnk az van most.  Valószínűleg sokkal többet leszünk együtt, mint eddig tehettük.

Ha a feladatok elvégzésében megtanítottuk gyerekeinket a felelősségteljes önállóságra, akkor marad energiánk a minőségi időre. Biztos vagyok benne, neked is voltak terveid a családdal, majd ha lesz időnk időkre. Lekerülnek a társasok a polcról, készülhetnek a közös művek, és  gyárthatunk is játékokat. Van időnk beszélgetni és figyelni egymásra.  Figyelhetünk egymásra.  Fontos, hogy a minőségi időben olyat csináljunk, amiben körösen jól érezzük magunkat. Kertészkedhetünk, főzhetünk, szerelhetünk és játszhatunk EGYÜTT.  Kívánom leljétek örömötöket egymás társaságába!

A mai játék ajánlatom pedig, a Kép  keretben.

A Önállóság, felelősség, minőségi idő bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

Sietünk – tötyörgünk. Elkezdünk – befejezünk.  Sok a dolgunk - kevés a dolgunk. Aztán utólag mégis azt gondoljuk, hogy

már rég meg kellett volna tenni,

már rég el kellett volna kezdeni,

már rég be kellett volna fejezni.

Halogatunk. Amikor tudjuk, hogy meg kellene tenni valamit, de félünk. Amikor minden mást fontosabbnak ítélünk. Amikor kifogásokat találunk arra, hogy miért nem tesszük meg. Mikor még mindig feltételekhez kötjük, hogy belevágjunk.

Hogy is van ez?

Mindig csinálunk valamit és mégis halogatunk. Ez csak úgy lehetséges, ha van olyan, hogy nem azt tesszük, amit éppen tennünk kellene - s mindegy miben nyilvánul meg lustaságban, vagy munkamániában.

Állj meg egy kicsit! Csak egy pillanatra. Nézz szét. Gondolj egy kék kockára, egy zöld háromszögre majd egy sárga körre. Aztán kérdezd meg magadtól: Nem felejtettem el valami fontosat?

Egy ölelésre, egy figyelmes tekintetre, egy kérdésre a kész válaszok helyett, pár pillanat is elég. Nem feltétlenül kell mindenre sok idő. Nem csak egész estés társasok vannak. Nem csak 15 oldalas meséket lehet olvasni. Nem kell órákat gyakorolni, ha 5 perc után már csak az időnket vesztegetjük.

Sóból is elég egy csipet. Mégis mennyire tud hiányozni, ha nincs.

A gyerekek hamar felnőnek. Amit ma megtehetsz ..., ki tudja milyen gyorsan lesz holnapután.

A Majd ha … bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

Mondhatnánk, hogy egy életre megtanulja, de ebben nem hiszek. Mert akkor kétségbe vonnám a felnőtt szabadságát, a dolgok újratanulhatóságát. De azt, hogy milyen nehéz batyuval indítjuk az életbe gyerekeinket,  azért mérlegelhetjük.

Kíváncsiság hajtja, amikor maga próbálja felhúzni a cipőjét. Amikor alkot a zsírkrétával. Mikor a csiszolóvásznat az autó oldalán próbálja ki. Mikor a tapéta csíkok szakító szilárdságát és a húzásra való reagálását vizsgálja. A gyermek imád próbálkozni, kipróbálni.

A tanulás nem az iskolában kezdődik a gyerekek életében. Megtanul ülni, mászni aztán járni is,  sokszor még az első évben. De még csak elkezdte a tanulást. Hogy mit kezd a kíváncsisággal azt még bármilyen intézménybe való bekerülése előtt megtanítjuk neki mi, a szülei.  Képesek vagyunk terelni a kíváncsiságát vagy megtanítjuk-e elfojtani azt. Ahhoz  pedig nagyon a toppon kell lennünk, hogy képesek legyünk a gyerekre reagálni, és ne a saját fáradságunkat zúdítsuk gyermekeinkre. Észnél kell lenni, hogy dönthessünk, támogatjuk-e próbálkozásait vagy a mindent tudok, sőt jobban tudok, álarcába bújva elvesszük  a gyerek kedvét a további próbálkozásoktól.

Gyerekként nem mindig tudjuk azt mondani - Ez most nem rólam szól, csak anya nagyon fáradt és tehetetlennek érzi magát.

Gyermekeink joggal kérhetik:

Anya jól vagy?  Kérlek, vigyázz magadra értem is. A kíváncsiságom a te kezedben van.

A Kíváncsiság bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.