A Szuperérzékenység - új fogalom a pszichológiában? bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

Sokszor nem is vesszük észre, hogy szerepeket cserélünk, és a párunkat hibáztatjuk érte, ha nem élhetjük meg nőiségünket, vagy nem érezzük igazán férfiasnak magunkat.

Ennek több oka lehet. Sokszor nem is a párkapcsolatban keresendő közvetlenül ez az elsődleges ok, attól függetlenül, hogy maga a probléma ott fog jelentkezni.

Ilyen ok lehet, hogy a szülői mintáink szerint élünk. Például ha egy erős, diktatórikus, édesanya, egy ráhagyó, családfői szerepét nem felvállaló apa mellett nőttünk fel.

Sokszor felismerjük ezt, és változtatni akarunk a szülői mintán, de nagyon nehéz, mert nincs más példánk, így nem is tudunk a problémás helyzetekre más megoldást, automatikusan az egyetlen ismert megoldási módszerhez nyúlunk vissza. Ekkor érezhetjük leginkább, hogy „Olyan vagy mint anyád/apád!”

Az ilyen esetekre nem az a megoldás, hogy elkezdjük okolni a szüleinket, hogy miattuk nem tudjuk megoldani a jelen problémáit, miattuk nem éljük meg boldogan a párkapcsolat adta összetartozást.

Ha felismertük, de nem tudunk túllépni rajta, segíthetnek egyéb terápiás módszerek (pszichoterápia, családállítás), hogy, megértsük, elengedjük, és megbocsássuk szüleink hibáit.

Ha ez sikerült már könnyedén dolgozhatunk azon, hogy kialakítsuk párunkkal a csak nekünk megfelelő megoldási módokat, hogy kiteljesedhessünk mellette, és ne kelljen külső megerősítéseket keresnünk valódi nőiségünk illetve férfiasságunk megéléséhez.

K.O.

A Igazi férfi mellett igazi nő bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

Manapság már nincsenek úgynevezett „nyugdíjas állások”, ezért egy szinten állandó bizonytalanságban dolgozunk. Szerződéstől szerződésig vállaljuk a munkát. Fel kell készülnünk arra, hogy esetleg valami újba kell kezdenünk.

A munkáltatók sokszor küldik el alkalmazottaikat, hogy helyükre fiatalabb, rugalmasabb, képzettebb esetenként kevesebbe kerülő munkatársakat vegyenek fel. A nagyobb és multinacionális cégeknél, az előbbre jutás, kinevezés jelentheti, hogy már betanítani, képezni kell az új munkatársakat, mentorálásra van szükség.

Nem, feltétlenül a több diploma, inkább az adott területen való szakértelem, a teljes körű hozzáértés az elvárt.

Az utóbbi években megjelent a patchwork karriertípus, ami a több lábon állást hivatott segíteni. Egy adott szakma már nem elég, a biztonságot az nyújtja, hogy ha több területen is van lehetőség a pénzkeresésre.

A segítő szakmák legtöbbször nem önállóan jelennek meg, hanem összekapcsolva egymást kiegészítve végezhetőek. Ezért is van szükség a fejlődésre, új módszerek keresésére és tanulására, mert a kliensek a nagyobb tudással, képesítéssel rendelkező személyt fogják választani.

Sok pszichológiai kutatás foglalkozik a felnőttoktatásban való részvétel pozitív hatásainak vizsgálatával. A gazdasági hozadékon túl az egyének önbizalmára, társadalmi részvételére is pozitívan hat. Egy depressziót vizsgáló tanulmány (Jenkins,2012) szerint a tanulás erre a nagyon gyakori minden korosztályt érintő mentális betegségre is jótékony hatással van. Regressziós analízissel kimutatták, hogy a depresszió kialakulását a tanulás csökkenti.

Láthatjuk, hogy mind anyagilag, mind mentálisan is csak előnyünk származhat abból, ha tanulunk. Személyiségünk fejlesztése, ismereteink bővítése elengedhetetlen, hogy a társadalmi változásokra, az új kihívásokra felkészülten reagáljunk.

Akárhogy közhely, de igaz a mondás, hogy amit megtanulunk, azt senki nem veheti el tőlünk…

K.O.

A Miért érdemes új szakmákat tanulni? bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

Persze jönnek ilyenkor a kifogások, de az anyagiak nem engedik, a hitel, a gyerekek, mi lesz utána, és a félelem az ismeretlentől, az önbizalom hiánya máris visszalökött a trutyiba, ami lassan elemészt, lassan visz előre a halálig, és még lehet ott a végén sem jövünk rá, hogy elbasztuk.

Vannak ismerőseim, barátaim, akik azt mondták, hogy lesz, ami lesz, nem bírom tovább, és semmi háttérrel, albérlettel, gyerekkel kiléptek abból a kapcsolatból, ami már gyomorfekélyt okozott nekik. Vannak barátaim, akik a bizonytalan jövőért otthagyták a biztos munkahelyüket, mert már nem okozott kihívást, már belefásultak.

Tudod, ezek a bátor emberek lehet, hogy nem boldogok, de egy biztos, megadták maguknak a lehetőséget a boldogságra.

Ezek az emberek nem voltak túl büszkék ahhoz, hogy segítséget kérjenek, mert bármilyen megdöbbentő mindig van segítség, csak annyira makacsok és büszkék vagyunk sokszor, hogy nem, én aztán senkitől sem kérek segítséget!

Vagy annyira szerencsétlennek érezzük magunkat, annyira képtelennek a változtatásra (hogy ez miért alakult ki, az egy másik kérdés), hogy inkább szenvedünk, megszokjuk a rosszat. Már nem is érezzük tehernek a zsarnokot magunk mellet, vagy a napi 16 óra munkát (mert nem csak az a munka, amit a munkahelyünkön végzünk). Már fel sem tűnik a hátfájás, a visszerek a lábunkon, az elkényeztetett gyerekünk hisztije. Már fel sem tűnik, hogy a régi céljaink a boldogságra, a teljes életre, vagy az anyagi jólétre való törekvéseink a múlt homályába vesztek.

Pedig mindenkinek a seggéig ér a keze.

Na de jön az okoskodás, mert neki bezzeg szerencséje volt, mert neki könnyebb volt elindulni, mert ő megengedheti magának, mert neki van ideje, mert ő ott él, mert… mert… mert… És újra nem teszünk semmit. És abba bele sem akarunk gondolni, hogy azok az emberek miken mentek keresztül, hogy elérjék a céljaikat, hogy mennyi áldozatot hoztak, hogy mennyi felelősséget vállaltak, mert igen a szerencse is csak azok mellé tud állni, akik tesznek valamit.

És? Neked mások a lehetőségeid, igen lehet, neked a legszörnyűbb szakadékból kell felküzdened magad, neki meg csak a hegylábától kell elindulni. Vagy a másik fentről indul, de a zuhanás lehetősége felette lebeg.

Igen, van amikor szörnyű, de ha nem teszel semmit ellene, akkor nem is tud változni!

Ne okolj mást, ne hárítsd a felelősséget másra: ezt mondta az asztrológus, ezt mondta a főnök, ezt írta a kutató, ezt nevelték belém, ezek a lehetőségeim, a Mesterem ezt és ezt mondta…

Találd meg a saját igazságaidat. Találd meg a saját életed. Tegyél magadért.

Értsd meg, hogy csak és kizárólag Te vagy felelős magadért. Ha felnőtt ember vagy, ha nem vagy nyomorék (de még sokszor akkor is) tudsz változtatni.

Csak meg kell tenni az első lépést, és nem visszafordulni a legelső felmerülő akadálynál.

Nem mindig van szükség drasztikus megoldásokra, természetesen sokszor elég csak egy kicsit változtatni a magunk hozzáállásán, a nézőpontunkon, vagy csak egyáltalán felismerni a problémát, belátni, hogy van probléma és ennek tudatában változtatni. Pici apró dolgokban.

Egy fél óra pihenés, egy séta, egy kirándulás, egy könyv, egy ölelés, egy jó fürdő, egy kiadós veszekedés vagy bármi, amire szükséged van. Ismerd fel és tegyél érte. Ne a kifogást keresd, teremtsd meg a lehetőségét.

Ha megvan a cél, meg tudjuk találni azokat a lépéseket, amik elvezetnek hozzá.

K.O.

A Csak te vagy felelős! bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.

De biztos, hogy ennyi a szerelem? A kezdeti lángolás? Vagy a mindent elsöprő ragaszkodás? Vagy az a szerelem, amikor csak az elmúltával jövünk rá, hogy mennyire hiányzik a másik? Vagy az, a „plátói” amit soha el nem érünk, és nem tapasztaljuk meg, hogy milyen a hétköznapok egymásutánja? Az a legelső, a tini szerelem a nagy szerelem, mikor semmi más dolgunk nincs csak szerelmesnek lenni?

Márai Sándor szavai ragadtak meg bennem, melyet felesége elvesztése után írt:

„Szerettem? Nem tudom. Szereti az ember a lábát, a gondolatait? Csak éppen nincs értelme semminek a lába, vagy a gondolatai nélkül. Nélküle sincs teljes értelme semminek. Nem tudom, "szerettem-e". Az más volt. A vesémet, a hasnyálmirigyemet sem "szeretem". Csak éppen az is én vagyok, ahogy ő is én volt.”

Én nem szállnék vitába senkivel arról a kérdésről, hogy mi a szerelem, viszont azt tudom, hogy a szerelem nélküli párkapcsolat jó esetben is csak barátság. (Nem mintha a barátság nem lenne nagyon fontos kapcsolat, de most a párunkról beszélünk.) Egy jó párkapcsolatban a felek egymás társai, szerelmesei, barátai is egyben.

A tapasztalataim azt mutatják, hogy a szerelem hosszú évek múlva is felkelthető. Nem egy, boldog házasságban élő idős ember mondja, hogy mai napig szerelmes a párjába, annak ellenére, hogy megéltek nehéz helyzeteket, voltak problémák kapcsolatukban. A magunk és a másik elfogadásán kívül a másik kulcs a tenni akarás. Hogy mindig, mindennap teszünk azért, hogy boldogan éljünk együtt.

• Mit várunk a másiktól?
• Mit adunk mi a másiknak?
• Mit teszünk mi nap mint nap hogy működjön a kapcsolatunk?
• Fel tudjuk éleszteni a szerelmet?
• Fel tudjuk kelteni a vágyat? Magunkban? A partnerünkben?
• Teszünk bármit is, hogy ne távolodjunk el egymástól?

Az egyik legfontosabb dolog a beszélgetés, hogy egyáltalán tisztába jöjjünk a magunk és a párunk érzéseivel, vágyaival, gondolataival. Megértsük, még ha mi  nem is vesszük észre, hogy ha a társunknak nem jó így, nem boldog. Ne bújjunk a sértődöttség álarca mögé, ne meneküljünk a munkába vagy bármi más tevékenységbe azért, hogy ne kelljen szembesülnünk a magánéletünk konfliktusaival.

Sokszor már csak akkor fordul egy pár vagy az egyik fél tanácsadóhoz, amikor nagyon rossz a helyzet. Amikor már annyi elfojtott düh, sérelem, fájdalom halmozódik fel a pár tagjaiban, hogy a válás tűnik az egyetlen megoldásnak. Sajnos van, hogy nincs más út, a családon belüli erőszak, a bántalmazás, a lelki terror. Vagy olyan esetekben, amikor a másik fél nem hajlandó belátni, hogy probléma van, és nem akar változtatni, képtelen a változásra. De ha még nem lettek közömbösek egymás számára a pár tagjai, ha van érzelem, akkor még van esély.

Sokszor megváltozik az élethelyzet, gyermek születik vagy kirepülnek, az eddigi közös célokat elérték, és nincsenek újak, ráébred a két ember, hogy messze vannak egymástól, vagy már nem látják mi is az a pont, ami közös bennük. Vagy zavaróvá válnak azok a tulajdonságok, amiben különböznek. Nem tudják elfogadni a másikat.

Ha egy pár felismeri, hogy elindultak azon az úton, ami nem a szerelem felé vezet, sőt a problémák csak egyre mélyülnek már az első lépést megtették. Leülnek megbeszélni. Sokszor sajnos a sérelmek miatt, már nem tudják úgy megfogalmazni, nem tudják úgy értelmezni a másik szavait, amit azok valójában jelentenek. Kimondják ami bántja őket, bocsánatot kérnek és megbocsátanak...  Nem mindig könnyű.

De újabb lépést tettek. Elkezdenek változtatni, kitűznek új közös célt, új hobbikat, közös élményeket találnak. Megjelenik a törekvés, hogy boldoggá tegyék a kapcsolatot. Sok-sok lépést tesznek meg. Elindulnak egy úton a szerelem felé.

A címben feltett kérdésre válaszolva, ha nem sajnáljuk az energiát és teszünk a boldog kapcsolatért, a szerelem lehet, hogy nem múlik el sohasem.

K.O.

A Mikor múlik el a szerelem? bejegyzés először Anoki - A válaszok benned vannak-én jelent meg.